A színházhoz való furcsa, tartózkodó viszonyomnak a magyarázata nyilvánvalóan elszórt, ám elkedvetlenítő kőszínházi tapasztalataimban rejlik. Sosem éltem olyan városban, ahol izgalmas színházi élet folyt volna. Ha ezeket a sanyarú tapasztalatokat röviden összegeznem kellene, akkor a radikalitás hiányát nevezném meg a közös nevezőjükként. Az általam látott előadások többsége nem tudott, mert nem is akart mélyre hatni, inkább valamiféle kiszámítható, rutinszerű működés uralta őket. Letudni a feladatot a jól bejáratott formák és manírok segítségével.
A szerelem írásjegyei, a Radikális Szabadidőszínház pécsi előadása, melyre a VI. Országos Egyetemi Színjátszó Fesztivál programjaként került sor április 30-án a Pécsi Egyetemi Klubban, a radikalizmusnak ezt a sajátos értelmét elevenítette föl. Dolgozni valamin, méghozzá sokat, időt és energiát fektetni bele, aprólékos munkával készre, vagy legalábbis a tőlünk telhető legtökéletesebbre formálni -mindez a mai magyar színházi valóságban a radikalizmus luxusaként hat. Ezek az emberek komoly erőfeszítéseket tettek azért, hogy létrehozzák a produkciójukat, és ennek a hatása meg is látszik az előadáson. Nem hibátlan előadás, hát persze, húzni mindenből lehet, és finomítani is lehet mindenen. De viszi magával a nézőt, mindvégig érdekelt, hogy mi fog történni a következő pillanatban, és ekkor talán kijelenthető, hogy A szerelem írásjegyei elérte a célját.
A mitikus történet öt szereplőt mozgat - négy plusz egy figurát, vagy ha úgy tetszik, egy plusz négyet. A színpadot felülről uraló Apa alakja mozgatja a játék résztvevőit, két nőt és két férfit, akik a darab során a lelki kapcsolatok különféle archetipikus szituációit zongorázzák végig. Ez úgy lehetséges, hogy mind a női, mind a férfi páros egyik tagja érzékenyebb, befelé forduló karakter, míg a másik hódító, hatalomra törő alkat. A történet, amennyiben érdemes egyenes vonalú történetről beszélni, némiképp Vörösmarty romantikájára hajazó, allegorézisbe oltott teremtéstörténet. Ám mégsem válik kellemetlenül komolykodóvá, mert mindemellett friss és okos humor hatja át a jeleneteket. És nem pusztán a szöveg humorára gondolok, mivel A szerelem írásjegyei nem tisztán szövegszínház, hanem folyamatosan testi, mozgásszínházi szituációkkal is dolgozik, időnként pedig árnyjáték-betéteket alkalmaz.
Ez a sok formai elem egységes színpadi világot hoz létre. A darab finom elrendezésben adagolja az események drámai és komikus elemeit. A világ, amely fölött az egyszerre kegyetlen és tréfás atya-figura uralkodik, nem kínál föl a szereplői számára megállapodott, egyensúlyi helyzeteket. A négy karakter semmilyen fölállásban nem képes zöld ágra vergődni egymással. Kapcsolatokat teremtenek, és ezek a kapcsolatok szinte azon nyomban szerte is foszlanak. Az egész valahogy mégsem lehangoló, ugyanis a helyenként erőszakos események dacára valamiféle játékosság uralja az egészet. A záró kép során a Tr.Szabó György alakította Apa bábként jelenik meg (csak az arcával van jelen, a testét és a kezét Bakajsza Gábor kölcsönzi neki), aki végigjáratja néha szúrós, néha kedélyes tekintetét a közönség sorain, miközben valamit körmöl a kis könyvecskéjébe, majd álomra hajtja a fejét. Farce, bohóctréfa, egy öregedő, karcos kedvű atyaisten álma a világ. Aki világot teremt és ural, annak se radikalizmusra, se szabadidőre nincs szüksége, messze túl van mindezeken, túl jón és rosszon.

A SZERELEM ÍRÁSJEGYEI (szomorúvígjáték egy felvonásban). Írta és rendezte (a társulat ötleteinek felhasználásával): Formanek Csaba. Szereplők: Tr.Szabó György (Apa), Gyimesi Judit (Andelin), Éles Eszter (Nilenda), Formanek Csaba (Soma), Bakajsza Gábor (Nádúr)